Főoldal
A Kecskeméti Főiskola minden szakot meghirdet, amelyek szerepeltek a Felsőoktatási felvételi tájékoztató decemberben megjelent számában, de az azóta elfogadott új felsőoktatási törvény és a központilag meghatározott keretszámok miatt változások vannak. Nem indul minden szak államilag támogatott formában és levelező munkarendben. A meghirdetett szakok végleges listája megtekinthető honlapunkon.
Új fejezetéhez érkezett a TÁMOP-5.4.4-09/2-C-2009-0002 azonosító számú, „Az ifjúság-segítő képzés interprofesszionális fejlesztése” című projekt megvalósítása: 2012. ja-nuár 30-31-én az ifjúságsegítő felsőfokú szakképzés szakmai vezetőinek fóruma 16. szakmai műhelyét rendezik meg a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karán.
Öt új főiskolai tanárt nevezett ki a Kecskeméti Főiskolán Orbán Viktor miniszterelnök. A kinevezéseket dr. Danyi Józseftől, a Kecskeméti Főiskola rektorától 2012. január 26-án vette át dr. Ailer Piroska, dr. Lukács Pál, dr. Koller László, dr. Molnár Sándor és dr. Smuta Attila.
A leendő iskolásokat, óvodásokat és szüleiket várja a főiskola gyakorló intézménye a nyílt napokra. Az érdeklődők a látogatás alkalmával bepillantást nyernek az intézmény életébe, és megismerked-hetnek az óvónénikkel, tanító nénikkel is.
Az új felsőoktatási törvény értelmében az intézmények meghatározták az egyes szakokon fizetendő önköltségi díjakat, amit azoknak a hallgatóknak kell fizetniük, akik nem kerülnek be állami ösztöndíjas helyre. Az állami részösztöndíjas hallgatók ennél kevesebbet fizetnek, mégpedig egy központilag meghatározott önköltségi normatíva felét. A Kecskeméti Főiskola önköltségei megtekinthetők itt.
A Tanítóképző Főiskolai Kar művésztanárai mutatkoznak be a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Katona József Könyvtárban. A „Kecskeméti Főiskola Kecskemét kultúrájáért” címmel összeállított programban a főiskola munkatársainak köteteiből is látható válogatás és bemutatóval készül az intézmény táncegylete is.
A magyar felsőoktatásban elsőként együttműködésben a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-vel és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-vel gyakorlatorientált (duális típusú) képzés indul a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán a járműmérnöki alapszakon 2012 szeptemberétől.
Az új felsőoktatási törvény szerint a főiskola szenátusának kell döntenie arról, hogy az intézmény megszervezi-e a nyelvi vizsgákat azok számára, akik eddig azért nem vehették át a diplomájukat, mert nem rendelkeztek az előírt nyelvvizsga-bizonyítvánnyal. Az előterjesztés hamarosan a testület elé kerül. Kérjük az érintettek türelmét. Honlapunkon elolvasható Alter Róbert oktatási igazgató tájékoztatója.
Az elméleti tudást a főiskolán, a gyakorlati ismereteket az iparvállalatnál szerezheti meg az a hallgató, aki felvételt nyer a duális típusú járműmérnöki alapszakra. Magyarországon még újnak számít ez a képzési forma, amikor is a vállalatok szerződést kötnek a hallgatóval és pénzbeli juttatást is biztosítanak a tanulmányi időre. A 2012 szeptemberében induló képzésben két multinacionális cég, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vesz részt. A képzésről és a jelentkezés feltételeiről bővebben itt olvasható.
Az országgyűlés 2011. december 23-án elfogadta az új felsőoktatási törvényt. Már a mostani felvételi eljárásban jelentkezőket is érintik a tanulmányok költségeivel kapcsolatos változások. Az újonnan jelentkezők a 2012/13-as tanévtől háromféle finanszírozási formában folytathatnak tanulmányokat felsőoktatási intézményben.
Keresés
Kiemelt oldalak
Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar Kertészeti Főiskolai Kar Tanítóképző Főiskolai Kar Nyílt napok A Kecskeméti Főiskola dokumentumai Intézményi tájékoztató A Kecskeméti Főiskola sikeres pályázatai A Kecskeméti Főiskoláért Alapítvány Járműipari szabadegyetem mindenkinek A tananyagon túlTÁMOP-4.1.1.A-/10/1/KONV-2010-0015 Tudósház Együttműködés a Mercedesszel Felvételi tájékoztató kiadvány letölthető formában Sajtó
Linkek
Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR) Felnőttképzési Koordináló Központ Kecskeméti Főiskola Könyvtár és Információs Központ Kecskeméti Főiskola Technológiai Transzfer Központ Hallgatói és Oktatói Szolgáltató Központ A Kecskeméti Főiskola csillagvizsgálója Informatika.NEKED előadássorozat AGTEDU 2011Olvass, hogy értelmiségivé válj!
(TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0050) Információk öregdiákoknak A Kecskeméti Főiskola Shell Eco-marathon csapata Titeknek, a hallgatók által szerkesztett közéleti és kulturális lap